|
A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 3., 5., 13., 15. alpontjában, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 166. §-ában, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény 15. §-ában, valamint a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvény 4. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:
1. §
(1) A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések megsértőjével szemben – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a közigazgatási hatósági eljárásban a 2–13. §-ban meghatározott bírság szabható ki. (2) Az (1) bekezdés szerinti bírságok nem alkalmazandók a munkaügyi hatóságra vonatkozó külön jogszabály alapján lefolytatott telephelyi ellenőrzés során.
2. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés a) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 1. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendeletben, b) a belföldi és a nemzetközi közúti árufuvarozás szakmai feltételeiről és engedélyezési eljárásáról szóló 14/2001. (IV. 20.) KöViM rendeletben, c) a tagállamok területére vagy területéről történő, illetve a tagállamok területén áthaladó, Közösségen belüli közúti árufuvarozási piacra való bejutásról szóló, 1992. március 26-i 881/92/EGK tanácsi rendeletben, valamint annak a 484/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel történt módosításában, d) a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája által létrehozott közlekedési engedélyek használatának szabályairól szóló 56/2005. (VII. 7.) GKM rendeletben, e) a „Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendeletben, f) az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvényben, g) az autóbusszal végzett belföldi és nemzetközi személyszállítás szakmai feltételeiről és engedélyezési eljárásáról szóló 49/2001. (XII. 22.) KöViM rendeletben, h) az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás közös szabályairól szóló, 1992. március 16-i 684/92/EGK tanácsi rendeletben, valamint annak 11/98/EK tanácsi rendelettel történt módosításában, i) a valamely tagállamban nem honos fuvarozók számára a belföldi közúti személyszállítási szolgáltatás feltételeinek megállapításáról szóló, 1997. december 11-i 12/98/EK tanácsi rendeletben, j) az autóbusszal végzett személyszállítás okmányaira vonatkozóan a 684/92/EGK és a 12/98/EK tanácsi rendelet alkalmazásának részletes szabályairól szóló, 1998. október 2-i 2121/98/EK bizottsági rendeletben, k) az autóbusszal végzett nemzetközi nem menetrend szerinti személyszállításról szóló (INTERBUS) megállapodás kihirdetéséről szóló 309/2002. (XII. 28.) Korm. rendeletben, l) a kétoldalú közúti áru- és személyszállításról szóló nemzetközi szerződéseket kihirdető – a 12. mellékletben foglalt – jogszabályokban meghatározott, a közúti közlekedési szolgáltatások végzéséhez előírt engedélyekre és okmányokra vonatkozó rendelkezést megsérti.
3. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 2. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a 2. § a), g), h), j) és l) pontjában meghatározott jogszabályban, illetve nemzetközi szerződésekben meghatározott, a saját számlás személyszállításra (utasszállításra) vonatkozó rendelkezést megsérti.
4. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés c) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 3. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, b) a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvényben, c) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendeletben, d) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 124/2005. (XII. 29.) GKM rendeletben meghatározott, a vezetési és pihenőidőre, valamint az ezekkel összefüggő okmányokra vonatkozó rendelkezést megsérti.
5. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés d) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 4. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a 4. § c) pontjában meghatározott rendeletben, b) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 124/2005. (XII. 29.) GKM rendeletben, c) a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, d) a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvényben, e) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendeletben meghatározott, a menetíró készülékre, a tachográf-korongra és az ezek használatára vonatkozó rendelkezést megsérti.
6. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 5. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendeletben, b) a 46/2005. (VI. 28.) GKM rendelettel módosított és egységes szerkezetben kihirdetett, valamint a 60/2007. (VI. 29.) GKM rendelettel módosított és kiegészített, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” mellékletének kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 20/1979. (IX. 18.) KPM rendeletben, c) a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról szóló 1/2002. (I. 11.) Korm. rendeletben, d) a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben, e) a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendeletben, f) a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló 14/1997. (IX. 3.) KHVM rendeletben, g) a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezéséről és képesítéséről szóló 2/2002. (I. 11.) Korm. rendeletben, h) a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról szóló 113/2004. (IX. 23.) GKM rendeletben, i) az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendeletben, j) a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, k) a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Melléklete 2009. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről szóló 2009. évi LVIII. törvényben meghatározott, a veszélyes áruk, anyagok, hulladékok szállítására (fuvarozására), valamint a közúti járműre és annak személyzetére, az áru feladójára, átmeneti tárolójára, a csomagolóra, a berakóra, a töltőre, a címzettre és a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésére és képesítésére vonatkozó rendelkezést megsérti.
7. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés f) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 6. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló, Genfben, 1970. szeptember 1. napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 25/1989. (III. 17.) MT rendeletben, b) az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint a 64/432/EGK és a 93/119/EK irányelv és az 1255/97/EK rendelet módosításáról szóló, 2004. december 22-i 1/2005/EK tanácsi rendeletben meghatározott, a gyorsan romló élelmiszerek vagy az élő állatok szállítására vonatkozó rendelkezést megsérti.
8. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés g) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 7. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a bérelt járművekkel végzett közúti áruszállítás külön feltételeiről szóló 4/2000. (II. 16.) KHVM rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.
9. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 8. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a) a 2. § a) és k) pontjában foglalt jogszabályokban, b) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben, c) a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 26/2009. (VI. 22.) KHEM rendeletben, ide nem értve a jelzőtáblával elrendelt össztömeg-korlátozásokat, d) a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló 101/2003. (XII. 23.) GKM rendeletben, e) a közúti járművek időszakos vizsgálata egységes feltételeinek elfogadásáról és ezen vizsgálat kölcsönös elismeréséről szóló, Bécsben, 1997. november 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi LXVIII. törvényben meghatározott, az áru- vagy személyszállítást végző járművek közúti forgalomban való részvételére vonatkozó rendelkezést megsérti.
10. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés i) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 9. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nemzetközi kombinált árufuvarozást elősegítő kedvezményekről szóló 266/2003. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti. 11. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés j) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 10. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.
12. §
A Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjához kapcsolódóan a 11. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben foglalt, a biztonsági öv, gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobil rádiótelefon használatára vonatkozó rendelkezést megsérti.
13. §
(1) Amennyiben az ellenőrző hatóság a) az 1. melléklet 3., 5/a., 6–7. pontjában, meghatározott okmány hiányát állapítja meg, de a hiányzó okmány megléte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) nyilvántartásából megállapítható, vagy a nyilvántartásban nem szereplő, az ellenőrzés időpontjában minden kétséget kizáróan érvényes okmányt az ellenőrző hatóságnak – az ellenőrzés napját követő 8 napon belül – bemutatják, a bírság összege 30 000 forint. (2) Ha az ellenőrző hatóság ugyanazon ellenőrzés keretében több jogsértő cselekményt, mulasztást állapít meg, a) a 2. §, a 4. §, a 6. § vagy a 9. § alapján kiszabott bírság összege legfeljebb 1 000 000 forint,
14. §
A Kkt. 20. § (11) bekezdésében meghatározott ellenőrző hatóságok egységes ellenőrzési és bírságolási eljárásának biztosítására az NKH Központi Hivatala 2009. december 31-ig – a társhatóságokkal együttműködve – Komplex Ellenőrzési és Bírságolási Útmutatóban határozza meg az e rendelet végrehajtásához szükséges valamennyi ismeretet.
15. §
(1) Az NKH Központi Hivatala – figyelemmel a közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről szóló külön jogszabályban foglalt rendelkezésekre is – az ellenőrző hatóságokkal egyeztetve a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig ellenőrzési területenként meghatározza a tárgyévi közúti és telephelyi ellenőrzések tervszámát, valamint az ellenőrzési feladatok ellenőrző hatóságok közötti megosztását. Az éves ellenőrzési tervet az ellenőrző hatóságok megelőző évi ellenőrzési tapasztalatainak figyelembevételével kell összeállítani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott éves ellenőrzési tervet a közlekedésért felelős miniszter – az érintett ellenőrző hatóságokat felügyelő miniszterekkel, valamint a közúti áru- és személyszállító vállalkozások szakmai szervezeteivel való egyeztetést követően – hagyja jóvá.
16. §
(1) Ez a rendelet 2009. augusztus 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a hatálybalépését megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg. (2)–(7) (8) Ez a rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. (9) Ez a rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos 3820/85/EGK és a 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásának minimumfeltételeiről szóló 2006/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének módosításáról szóló, 2009. január 30-i 2009/5/EK bizottsági irányelvnek való megfelelést szolgálja. (10) 1. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
2. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
3. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
4. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
5. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
6. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
7. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
8. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
9. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
10. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
11. melléklet a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelethez
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
