1/1990. (IX. 29.) KHVM rendeleta gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről ( Egységes szerkezet kivonata a tachográf fenntartó szervezetek személyi és dologi feltételeiről)

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköre alapján a belügyminiszterrel, az ipari és kereskedelmi miniszterrel, a művelődési és közoktatási miniszterrel, a munkaügyi miniszterrel és a népjóléti miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem:

Bevezető rendelkezések

1.§ (1) A rendelet hatálya a járműfenntartó tevékenységet végző vállalkozásokra (a továbbiakban: járműfenntartó szervezet) terjed ki.

(2) A fegyveres erőkre, a fegyveres testületekre és ezeknek az (1) bekezdés hatálya alá tartozó szervezeteire a rendelet hatálya annyiban terjed ki, amennyiben más jogszabály eltérően nem rendelkezik.

 

2.§ A rendelet alkalmazásában

a) járműfenntartó tevékenység: a közúti közlekedés szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott gépjárműveken – kivéve a motorkerékpárt és a trolibuszt – és ezek pótkocsijain (a továbbiakban együtt: jármű) végzett, az 1. számú mellékletben meghatározott szolgáltatási tevékenység,

e) tachográf: a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet) I. vagy I.B. mellékletében meghatározott menetíró készülék, ideértve a megfelelő működéséhez szükséges járműalkatrészeket és tartozékokat is,

f) analóg tachográf: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I. mellékletében meghatározott kivitelű tachográf,

g) digitális tachográf: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. mellékletében meghatározott kivitelű tachográf,

h) aktiválás: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének a) pontjában meghatározott tevékenység, amely az 1. számú melléklet 18. pontjában a) és d) alpontjaiban meghatározott tevékenység tekintetében felkészült járműfenntartó szervezetnél (digitális tachográf műhely) végezhető,

i) adapter: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklet I. fejezet rr) pontjában meghatározott, a menetíró készülék részét képező szerkezet.
 

A gépjárműfenntartó tevékenység szakmai személyi feltételei

3.§ (1) A járműfenntartó tevékenységgel összefüggő műszaki munkát – a járművek mosását kivéve – közvetlen szakmai felügyelet nélkül csak olyan személy végezheti, akinek a tevékenységhez az 1. számú mellékletben meghatározott vagy annál magasabb fokú, a szakiránynak megfelelő képesítése van.
4.§ (1) Járműfenntartó szervezetek szolgáltatásként járműfenntartó tevékenységet abban az esetben végezhetnek, ha a tevékenység szakmai irányítását és ellenőrzését (a továbbiakban: irányítás)

a) 5 fő járműfenntartó dolgozói létszámig legalább a szakiránynak megfelelő mestervizsgával, illetőleg az 1. számú melléklet 4–12. és 14. pontjaiban említett járműfenntartó tevékenységek esetében a tevékenységhez előírt szakmunkás képesítéssel és két év szakmai gyakorlattal,

b) 6–20 fő járműfenntartó dolgozói létszámig legalább a szakiránynak megfelelő középfokú képesítéssel és öt év szakmai gyakorlattal,

c) 20 fő járműfenntartó dolgozói létszám felett a szakiránynak megfelelő felsőfokú képesítéssel és legalább három év szakmai gyakorlattal

rendelkező személy látja el.

(3) A közép-, illetőleg felsőfokú képesítéseket a 2. számú melléklet tartalmazza.
 

A gépjárműfenntartó tevékenység dologi feltételei

10.§ (1) A gépjárműfenntartó tevékenység elvégzését:

(6) Az 1. számú melléklet 18. pontjában meghatározott járműfenntartó tevékenység keretében végzett illesztést a 9. számú mellékletben meghatározott formájú és tartalmú „Illesztési jegyzőkönyv” kiállításával kell tanúsítani. Az „Illesztési jegyzőkönyv” a műhelykártyáról, illetve a tachográf gyártók műhelyszoftvereivel elektronikusan kiolvasott adatok alapján elektronikusan is kitölthető, továbbá a jogosultak számára az adatok hozzáférhetőségének biztosítása mellett elektronikusan tárolható és archiválható.

(7)

(8) Az 1. számú melléklet 18. pontjában meghatározott tevékenységekhez kapcsolódó tanúsítási és elektronikus adatkezelési tevékenységet a digitális tachográf esetében a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben, valamint a tachográfokra vonatkozó közösségi rendelet végrehajtásáról szóló külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell elvégezni.
 

Bejelentés, a tevékenység ellenőrzése
 

11.§ (1)A járműfenntartó tevékenység végzésére irányuló szándékot a közlekedési hatóság részére be kell jelenteni.

(2) A bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a bejelentő nevét, székhelyét, és telephelyének (telephelyeinek) címét, a folytatni kívánt járműfenntartó tevékenység megnevezését,

b) telephelyenként az ott végzett járműfenntartó tevékenységnek az 1. számú mellékletben foglalt tevékenységfajták (résztevékenységek) szerinti megjelölését (leírását),

c) azt, hogy a járműfenntartó tevékenységet szolgáltatásként, vagy saját üzemeltetésű járműveken, esetleg mindkét vonatkozásban végzi-e,
 

e) az 1. számú melléklet 18. pontjában meghatározott járműfenntartó tevékenység esetében

ea) a készüléktípus közlekedési hatóság által elismert gyártója, illetőleg képviselője (a továbbiakban: a készülékgyártó hazai képviselete) által a 3. számú melléklet 15. pontjában meghatározott feltételek teljesülésének igazolását,

eb) a készülékgyártó hazai képviseletével a tevékenység végzésére kötött érvényes együttműködési megállapodást,

ec) a menetíró és a sebességkorlátozó berendezéseken alkalmazott zárjelek formáját, a beszerelési tábla és – amennyiben arra feljogosítással rendelkezik – a hitelesítést helyettesítő minősítés formáját és tartalmát,

ed) digitális tachográf beépítését, üzembe helyezését, aktiválását, illesztését, ellenőrzését vagy javítását végző műhely esetében a digitális tachográf tekintetében az ea)–ec) alpontokban foglaltakat külön is, valamint a műhelyben foglalkoztatott személyek részére kiadott műhelykártyák azonosító adatait,

(4) A járműfenntartó szervezet köteles bejelenteni a közlekedési hatóság részére – az időtartam megjelölésével – a tevékenység szüneteltetését, a tevékenység megszüntetését, valamint a (2) bekezdésben meghatározott adatok tekintetében bekövetkezett változásokat.

12. § (1)A rendeletben foglaltak megtartását a közlekedési hatóság ellenőrzi. A közlekedési hatóság az 1. számú melléklet 15. pontjában meghatározott tevékenységet végzőket a mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, a 19. pontjában meghatározott tevékenységet végzőket a környezetvédelmi hatóság bevonásával ellenőrzi.

(2) Ha a közlekedési hatóság a rendeletben foglalt rendelkezések megszegését megállapítja, határozatban megtiltja az adott szolgáltatási tevékenység folytatását az arra való jogosultság igazolásáig.

(3) A közlekedési hatóság a bejelentett adatokról nyilvántartást veze
 

1. számú melléklet az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelethez
 

A gépjárműfenntartó tevékenységek és az azok önálló végzéséhez szükséges szakképesítések

 

18. Menetíró, illetve a hozzá kapcsolódó sebességkorlátozó készülék felszerelése, ideértve:

a) a menetíró készülék (analóg vagy digitális tachográf) és a digitális tachográf részét képező adapter alkalmazása esetén a beszerelése, üzembe helyezése, aktiválása és illesztése a gépjárműhöz,

b) időszakos vizsgálat beépített állapotban,

c) analóg tachográf javítása:

ca) a belső plombák felnyitása nélkül,

cb) a készülék belső plombáinak felnyitásával,

d) digitális tachográf által rögzített adatok letöltése, valamint az adatok kezelése.

Nem tartozik az e pontban meghatározott tevékenységi körbe a digitális tachográf javítása, amely kizárólag a tachográf gyártó által történő külön feljogosítás alapján végezhető.

Előírt képesítés:

– autószerelő-, autóvillamossági szerelő szakmunkás vagy autóelektronikai műszerész, illetőleg középfokú vagy ennél magasabb szakirányú képesítés,

– a készülék(ek) gyártójánál vagy a készülékgyártó hazai képviseleténél, illetőleg a készülék(ek) gyártójának egyetértésével a közlekedési hatóság által szakmai képzés végzésére felhatalmazott szervezetnél 3 évnél nem régebben elvégzett – szerkezeti, működési, beszerelési és vizsgálati – szaktanfolyami képzésen (továbbképzésen) való eredményes részvétel igazolása,

– a hitelesítést helyettesítő minősítést végző járműfenntartó szervezet (személy) esetében az e tevékenység végzésére jogosító szaktanfolyam, továbbá

– a digitális tachográf esetében az a) és d) pontokban meghatározott tevékenység végzéséhez a készülékgyártó hazai képviselete által meghatározott és a közlekedési hatóság által jóváhagyott szakmai tartalmú, a digitális tachográfokra vonatkozó továbbképzésen való eredményes részvétel.

3. számú melléklet az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelethez
 

A gépjárműfenntartó tevékenységek végzéséhez szükséges létesítményi feltételek, műszaki berendezések (eszközök, felszerelések), műszaki előírások és tanúsítási kötelezettségek

 

15. A menetíró, illetve a sebességkorlátozó készülék felszerelése, vizsgálata

A tevékenység végzésének feltétele:

a) hidegpadlós, a járműhöz hozzáférhetőséget biztosító helyiség,

b) a járművek alsó részeihez hozzáférést biztosító szerelőakna vagy emelőberendezés,

c) szilárd burkolatú, legalább 20 m hosszú és sík mérőszakasz, vagy a készülék illesztésének vizsgálatára alkalmas, kalibrálható görgős próbapad,

d) a készüléktípus beszabályozásához, ellenőrzéséhez szükséges – érvényes kalibrálási bizonyítvánnyal rendelkező – műszerek,

e) a készülék gyártója, illetve a készülékgyártó hazai képviselete által – az egyes készüléktípusokhoz – meghatározott célszerszámok és további mérőkészülékek,

f) a készüléktípus felszerelését, járműhöz történő illesztés végrehajtását, a készülék javítását, vizsgálatát, valamint a szükséges eszközök, vizsgálóberendezések megjelölését és használatát tartalmazó – a készülék gyártója vagy a készülékgyártó hazai képviselete által biztosított – műszaki előírások,

g) a visszaélésszerű beavatkozás elleni védelem eszközeinek biztosítása (ólomzár, plombajel, lepecsételés stb.).

A c)–f) pontban előírt eszközök körét – az egyes készüléktípusokhoz tartozóan – a készülék gyártójának, illetve a készülékgyártó hazai képviseletének a javaslata alapján a közlekedési hatóság határozza meg, amelyet a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a közlekedési hatóság honlapján közzé kell tenni.

Az 1. számú melléklet 18. pont a) és d) alpontjában meghatározott – menetíró beszerelés, üzembe helyezés, digitális tachográf esetében aktiválás, illesztés a gépjárműhöz, a digitális tachográf által rögzített adatok letöltése, valamint az adatok kezelése – tevékenység esetében a tevékenység végzésének feltétele

– a kártyakibocsátó hatósággal közvetlen, kétirányú adatcserét biztosító informatikai kapcsolat biztosítása,

– a digitális tachográf adatainak kiolvasásához, letöltéséhez és tárolásához szükséges – a tachográf gyártója által meghatározott funkciók ellátását biztosító – eszközök,

– a tevékenységet végző személy részére – a 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló rendelet alapján – kiadott, érvényes műhelykártya,

– a műhelykártya biztonságos tárolásához szükséges, az illetéktelen hozzáférést kizáró lemezszekrény, továbbá

– a digitális tachográfról letöltött adatok – illetéktelen hozzáférést megakadályozó módon történő – tárolását biztosító elektronikus eszközök.

A tanúsítási kötelezettség az elvégzett munka leírására, vizsgálati jegyzőkönyv, „Illesztési jegyzőkönyv” kiállítására és az előírásoknak megfelelően a beszerelési tábla elhelyezésére terjed ki.

Az 1. számú melléklet 18. pont cb) alpontjában meghatározott – a készülék belső plombáinak felnyitásával járó menetíró készülék javítási – tevékenység végzésének további feltétele:

– a készülékgyártótól vagy annak hazai képviseletétől a javító tevékenység végzésére vonatkozóan megszerzett feljogosítás,

– az MSZ EN 9001:2009 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer alkalmazása,

– a készüléktípus javítására felkészítő – a készülékgyártó vagy annak hazai képviselete által szervezett – tanfolyam elvégzése.

A javításra feljogosított szervezetekben a készülék javítását nyomon követhetően dokumentálni kell. Az „Illesztési jegyzőkönyvben” a készülék plombáinak azonosító számát, majd a javítás során elhelyezett (cserélt) javítóplombák azonosító számait fel kell jegyezni.

A kiszerelt állapotú menetíró készülék 2 éves (digitális), illetve a 6 éves (analóg) felülvizsgálatáról a 10. számú melléklet szerinti felülvizsgálati tanúsítványt kell kiállítani.

A felülvizsgálati tanúsítvány a műhelykártyáról, illetve a tachográf gyártók műhelyszoftvereivel elektronikusan kiolvasott adatok alapján elektronikusan is kitölthető, továbbá a jogosultak számára az adatok hozzáférhetőségének biztosítása mellett elektronikusan tárolható és archiválható.

Ha a felülvizsgálat helye és időpontja nem azonos az illesztés helyével és időpontjával, a felülvizsgálati tanúsítvány „O”, „P” és „Q” mezőit nem kell kitölteni.

 

 

Utolsó módosítás: 2011.05.04.